Soszel Patricia - Kozmetikus, Sminktetováló
Pályaválasztásom kezdetén, nagy dilemmám volt, hogy milyen irányt válasszak. Nagyon szerettem kézzel alkotni, rajzolni és festeni, de a szépségipar iránti vágyam is meghatározó volt, ezért úgy döntöttem, hogy művészeti középiskolában kezdem tanulmányaimat.
Ezután végeztem el a kozmetikusi alapképzést és utána a sminktetováló tanfolyamokat, így sikerül megvalósítani, hogy a két szenvedélyemet egyben tudtam kiteljesíteni sminktetoválóként.
Fontos szempont számomra a természetes szépség, ezért is örültem mikor rátaláltam Brigitta tanfolyamaira, aki ezt a szemléletet képviseli. Nagy örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy az idei év őszétől Brigitta szalonjában dolgozhatok. Szeretném minél több vendégemnek megadni azt a sminktetoválást, ami számára a legtökéletesebb, amitől megújulhat és szebbnek érezheti magát.
Munkám során a vendég elképzelései szerint alkotom meg pontosan és precízen a formát, az adottságaihoz mértem. Szakmai célom minél több sminktetoválási technika elsajátítása folyamatos fejlődés, a tudásom gyarapítása és a trendek követése.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindenben támogatást kapok családomtól, férjemtől, ezáltal kiegyensúlyozottan, harmóniában nevelhetjük két éves gyermekünket, miközben haladok a kitűzött céljaim felé.

Patricia munkái
